Tornyi Ottó a háború előtt még sportoló volt. A karate és thai boksz világ ünnepelt versenyzője. Nem egy aranyat nyert a nemzeti válogatott színeiben. A háború előtti utolsó világbajnokságról is hazahozta az aranyat. Nem foglalkozott a politikával. Vidéki edzőtermével törődött csak, melyet a háború alatt sem zárt be. Nem támogatta a háborút, és tanítványait sem buzdította részvételre, de alapvetően tartózkodott attól, hogy nyíltan kritizálja. Ostobaságnak tartotta, amihez nekik, sportolóknak, harcművészeknek semmi közük. A front azonban elérte Magyarországot. Egyik nap, edzőtermébe menet egy gránát robbant a közelében. A sérüléseket ugyan megúszta, de nyomás miatt beverte fejét, és néhány órás eszméletlen fekvés után magához tért. Isteni szerencsének tartotta akkor, és kissé kábultan ugyan, de folytatta útját edzőterme felé. Az azonban romokban hevert. Ahogy belépett az ajtón, már csak az a látvány fogadta, ahogy tanítványait halomba lövik, és bár a földön fekvő katonákból arra lehetett következtetni, hogy ők sem adták ingyen az irhájukat, esélyük sem volt… Tornyi számára lelassult az idő, ahogy nézte a tanítványaiból előtörő vérsugarakat. Abban a pillanatban eltört valami benne és elkeseredett rohamra szánta el magát. Tucatnyi katonát legyőzött, azonban azok végül leterítették. Hogy szégyenét fokozzák, életben hagyták és annak ellenére, hogy civil volt, hadifogolytáborba szállították. A táborban aztán újra kristályosította megtört lelkét. Egy fogolytársa szerint napokig könnyezett, s utána, mintha egy másik emberré vált volna. E perctől kezdve szótlan lett, mogorva és rosszindulatú. Illegális bunyókat szervezett a foglyok között, hogy kondíciójukat megőrizhessék. Az őrök persze örültek a mulatságnak és szabályos tábori bajnokságot rendeztek a foglyok között. A tét nem más volt, mint az étel adag. Az általános ételadagokat csökkentették, győztesekét növelték, a vesztesek, pedig éhen maradtak. A „Bajnok”, ahogy a táborban az őrök és a foglyok egyaránt nevezték, természetesen megnyerte a bajnokságot. A döntő éjszakáján a tábor őrei kisebb ünnepséget rögtönöztek, s alkoholban oldották a mérkőzések izgalmait. Ez az este kiváló szökési lehetőséget adott Tornyinak. Eltört nyakú őrök jelezték menekülési útját. Átszökött a fronton és jelentkezett a hadseregbe. Az elit erőkhöz került, ennek ellenére alulról kezdte a ranglétrát. Mint harcművész ehhez már hozzászokott. Többszörösen kitüntették hősiességért és bátorságért. Ha tiszti iskolába járt volna alezredesi rangig is vihette volna. Kegyetlen módszerei miatt nem küldték soha továbbképzésre. A civilizáció összeomlása nem hatotta meg. Látta a borzalom arcát és onnantól, már semmi nem érintette meg lelke mélyéig. „A harcos útján pillanatok alatt lesz egyszerre minden fekete és fehér.” Amikor belépett a hadseregbe mindent és mindenkit eldobott magától, még a barátait is; tartását őrizve meg mindvégig. Kegyetlen stílusa ellenére, ha méltó ellenfélre akadt, azzal lovagiasan járt el. Földi, aki szintén a keleti fronton harcolt, ajánlotta föl neki, hogy vegyen részt Magyarország újjáépítésében. Tornyinak nem volt jobb ötlete, ezért elfogadta a felkínált lehetőséget. A tanácskozásokon csak ritkán szólal meg. Horgonnyal ellentétben, nem a titokzatosság a fő motívuma ennek, hanem, mert úgy véli, ha nincs mondanivalója, kár beszélnie.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.