Kartal, a háború előtt egy nemzetközi fegyveres szervezet helyi parancsnoka volt. Mondhatni terrorista. Céljuk nem titkoltan az ENSZ megsarcolása és térdre kényszerítése volt. Az N. V. A. S. nevű szervezet ért is el bizonyos sikereket. Viszont olyan példátlan nemzetközi összefogás indult meg ellenük, hogy gyakorlatilag a kezdeti támadásból, hamarosan veszett háztáji védekezés lett. Kartallt is az utolsó ellenük indított offenzíva, a Méregfog hadművelet eredményeként fogták el (ekkor egy vegyi anyag robbanása következtében sérült meg és torzult el Kartal arca; azóta kényszerül csuklyával takarni arcát, hangszálai is megsérültek, ezért hangja sziszegő enyhén talán selypítő lett). Molnár Ernővel, már a szervezet korai szakaszában megismerkedtek. Molnár ellátta a N. V. A. S-t kísérleti jellegű fegyverekkel, cserébe viszont hatalmas összegeket kasszírozott be. A szervezet bukása után Molnárnak sikerült tisztára mosnia nevét, főként azzal, hogy jó adag ingyen fegyverrel látta el az ENSZ erőit. Mindezek mellett a perben sem sikerült rábizonyítani semmit. Kartal tehát a börtönben ülte végig a háború nagy részét. Egyik nap aztán bejött hozzá egy sokcsillagos tábornok kifutófiúja, hogy közölje. Minden további büntetését eltörlik, amennyiben hajlandó újra szervezni egységét és a frontra menni. Kartal kapva kapott az alkalmon. A börtönökből kihozatta embereit, felállította vezérkarát és ismét felvette a kapcsolatot a Gyújtósok nevű motoros bandával, melyeket korábban is mint szabadcsapatokat alkalmazott. Kartal bár "bizonytalan rangú" parancsnok volt, mégis hadsereggel rendelkezett a hadseregen belül. Voltak reguláris, kétéltű, terror és szabadcsapatai egyaránt. A nyugati front egészén bevetették őket, mintegy tűzoltó szerepkörrel. Kartal a reguláris erők főhadiszállásáról vezényelte végig. Reguláris erői a fronton harcoltak, a szabadcsapatok az ellenség hátországában hajtottak végre terrorcselekményeket. Képzett terroristái pedig szabotázsakciókat és merényleteket kiviteleztek. Mondani sem kell a sereg hivatalosan nem létezett. Megkülönböztetésképpen egy saját farkába harapó sárkány felvarrót viseltek, 15-ös számmal. Ezeket a szabadcsapatok is viselték szedett-vedett ruháikon. Első számú szabotőre Jaq Mabuse volt, becenevén Szentjánosbogár, melyet a nyomában felvillanó robbanásokról kapott. Ő eredetileg egy Vietnámban született árva. Ott maradt francia telepes famíliából származtak, mígnem a vietnámi pártvezetés őket is feleslegesnek találta. Annak köszönheti életben maradását, hogy aznap este kiszökött otthonról a dzsungelbe. Meglepő módon, pont egy egykori veterán vietnin vette magához. Így már gyerekkorától a gerilla harca nevelték. Kartal testőre Hideki Kaoru, japán fiatalember volt, aki ismertebb nevén csak Árnyviharként ismernek. Árnyékharcosnak nevelték kiskora óta, a jakuzába is mondhatni születésétől fogva belépője volt. Ő azonban olyan fokú sértést követett el, amiért el kellett hagynia Japánt. Már nagyon fiatalon gyorsan haladt a ranglétrán a harcművészetek világában. Mivel azonban nem akarták neki adni iskolájának szent fegyverét, ezért lemészárolta egykori mestereit, és még az írmagját is kiirtotta az iskolának. Ezekből az időkből ragadt Kartalra a Sárkány név. Talán csak Horgony birtokában vannak olyan dokumentumok, melyek bármire is utalhatnak a háború előtti kilétével kapcsolatosan. Már ha ez egyáltalán számítana. Az összeomlás után összegyűjtötte megmaradt seregét és vissza fele indult. Az általános káoszban hamar kiemelkedett az egyetlen népesebb ütőképes sereg parancsnokaként. Egy nem is létező fegyveres hadtest, még ha az egyetlen is, kevés a legitim hatalomhoz. Horgony kereste föl, hogy biztosítsa Kovarcz számára a fegyveres erőt. Kovarcz fegyvert látott a "sárkányokban", Kartal pedig a régáhított hatalmat a Honvédelmi Bízotmányban. Tábornoki rangot adományozott magának, és ő lett a Bízottmány vezérkari főnöke, első feladata volt az alvilág felszámolása Kováccsal együttműködésben és a rend megszilárdításának fegyveres biztosítása. Kapcsolatuk Molnárral ott folytatódott, ahol abbamaradt, a fegyverek reményében Kartal túllépett Molnár kioldalazásán.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.